Prológus

Prológus

Zene : Cher Lloyd - Oath

Félénken léptem át egykori szobám küszöbét. 1 év, ennyi ideje hagytam itt New York-ot, amikor a szüleim elváltak. Apámmal éltem, azonban most vissza kellett térnem anyámhoz, mivel apám ilyen "művészféle" és körútra indult Európában, amire én még nem voltam felkészülve. 17 éves vagyok, az az egy év kimaradás rengeteg veszteséghez vezetett, itt kellett hagynom legjobb barátnőm, Lottie-t, is legjobb fiú barátaimat is, Louis-t, Zayn-t, Harry-t,Niall-t, valamint Liam-et. Még senki sem tudja, hogy visszajöttem, nem tartottam senkivel innen a kapcsolatot. Túlon túl fájdalmas lett volna. Bár saját döntésem következményében hurcolt magával apám, kezdem azt hinni, hogy az csak egy kényszeredett döntés volt, sőt, biztos vagyok ebben. Új emberek, új környezet, új kihívások, barátok, pont erre volt szükségem ...

Kétségekkel küszködve tértem vissza New York-ba, és már a repülőn eldöntöttem, hogy senkit sem fogok értesíteni hazatérésemről. Az iskola már holnap kezdődik, hiszen október van, az első félév közepe. Még szerencse, hogy az egykori sulimba fogok ismét járni, nem valami újba.

Az, hogy nem tartottam senkivel sem a kapcsolatot, nem csak egyoldalú volt. Egy idő után naponta már csak 1-2 kósza sms-em érkezett és hetente 3-4 nem fogadott. Aztán idővel ezek az adatok is egyre csak csökkentek, és csökkentek, és csökkentek, és bumm! Nem maradt egy New York-i ismerősöm sem. Mit ne mondjak, félek a holnaptól.

A régi tükröm előtt állva forogtam egyet, hátam mögött megpillantottam benne az ágyamat. Emlékszem mennyit hülyültünk ott a fiúkkal mikor itt aludtak nálunk. Elmosolyodtam az emlékek hatására. Holnap újra látom őket. Vajon mi újság van velük? Nem tudom miért, de valahogy azt érzem, hogy nem igazán vagyok felkészülve arra, hogy újra lássam őket.

A szobámban dobozok tömege volt, kibontatlan, és kibontott egyaránt terpeszkedett ott. Sóhajtva csípőre tettem a kezem, és az ajtó felé fordultam, ahol épp az imént rontott be bátyám, Noel.

- Gyere, Cassie, apa elmegy, el kell köszönnünk tőle - mondta vontatottan, gondterhelt arccal.

Ő már nagyon régen látta apát, anyánkkal élt abban az 1 évben amikor én apámnál voltam Európában. Hiányzott.

Odasétáltam hozzá, és szorosan megöleltem, ennek az érzelemnek kinyilvánítása jeléül. Éreztem rajta, hogy most nem érti mi a helyzet, de azért visszaölelt.